blog

Kislőd 3. Magyar Kupaforduló

Verseny- 2009.június 08. - Valter Tibor

Képek Egy újabb két napos verseny hétvégén vettünk részt a szombat-vasárnap. Szombaton Tour de Pelso-n, délután pálya bejárás Kislődön. Vasárnap XCO 3. Kupaforduló, amely félbeszakadt a nem minden napi időjárási viszonyok és a pálya járhatatlansága miatt.

Szombat reggel korán indultunk Siófokra a Tour de Pelso rajtjához. Ezen a versenyen fő támogatónk, kezdeményezésére vettünk részt, ez egy országúti verseny, de mivel támogatónk a rendezvény fő támogatója volt, így örömmel vettünk részt rajta. Természetesen nem a 200 km-es Balaton kerülőn, hanem az inkább nekünk való 70km Tihany Túrán indultunk. Amely Siófokról lassú rajttal ment Szántódra majd átkompoztunk Tihanyba. Az éles rajt 71-es útról volt. Igazából ez ilyen túra jellegű verseny volt ennek megfelelően tekertünk.
Délután már Kislődön voltunk, ahol előbb elfoglaltuk a szállást, majd pályát jártunk.
Vasárnap szokás szerint a kicsikkel kezdődőt a program. Először az U13-U11-es korosztályok rajtoltak, itt 4 versenyzőt indítottunk.
U11-es Kategóriában Kovács Dani indult és a 6. helyen ért célba.
U13-as Kategóriában Valter Attila 2. lett, megelőzve 2 legnagyobb riválisát, Sarkadi Ádám pedig 7. helyen futott be. A lányoknál Bucsányi Henrietta remekül rajttolt már az első körben igen nagy előnyre tett szert de, leesett a lánca és vesztett jó néhány másodpercet, míg segítettünk neki újra tekerhető állapotba hozni a kerékpárját.Visszaesett a 3. helyre ahonnan könnyen újra első tudott volna lenni, de kicsit elidegeskedte a verseny hevében, így a 2. helyen futott be.
U15-ös Kategóriában is 4 versenyzőt indítottunk.
Horváth Ádám remekül rajttolt az első 3 között és végig tudta tartani a tempót a legjobbakkal.
Élete 3. XCO versenyén ez nagyon remek volt, a táv közepén kicsit lemaradt két Pilisi ellenfele mögött, de a táv vége felé újra megközelítette őket, végül az előkelő 3. helyen futott be.
Erdélyi Attila, aki némi fejfájással küzdött a 6-7 helyen versenyzett, de maradt a 7. a célba.
Nagy Dániel a 10. lett, míg Berta Benjamin az elején nagyot bukott és a mezőny hátsó felében ért célba.
Egyértelműen elmondható utánpótláskorú versenyzőinkről, a folyamatos fejlődés, versenyről versenyre javuló teljesítményt mutatnak. Csak így tovább!
11:30kor rajtolt a középtávú felnőtt és Master2 mezőny is, itt Simonyi Ákossal képviseltettük magunkat, aki végig a 4. helyen hajtott, mikor egyszer csak hatalmas felhőszakadás jégeső és minden égi áldás végett vetett a versenynek, amelyet a zsűri a 6körös versenyből az 5 körben leállítani kényszerült. Így Ákos 4. helyen zárta a versenyt.
A 14 órakor indítandó Elit rajtot a versenybíróság törölte az időjárás és a pálya járhatatlansága miatt.
 

hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Kérjük, írd be a képen látható karaktereket!