csömör ksk, csapat ismertető
A kerékpáros szakosztály 1999. januárjában alakult, az alábbi célkitűzésekkel:
- Az ifjúság sportszeretetre, mozgásigényre való nevelése.
- Kultúrált elfoglaltság biztosítása a fiatalság körében.
- Részvétel a Magyar és Nemzetközi Kerékpáros verseny rendszerben.
- A sportág számára utánpótlás nevelése, versenyzők felfedezése, kinevelése.
Ebben a szellemben működik a szakosztály több mint 10 éve. Sikerült bajnokokat nevelni szinte minden korosztályban. A szakosztály a legfiatalabbaktól kezdve (8-10 évesek), felnőtt korig nevel versenyzőket. A taglétszám jelenleg 30 fő.
Az idei évre több nagy fejlesztést hajtottunk végre a csapatnál.
Három részre osztottuk fel a csapatot:
ELIT CSAPAT
JUNIOR CSAPAT
HOBBY CSAPAT
(A csapatokról és tagokról bővebben olvashattok, ha a jobb oldalon található linkekre kattintotok!)
Új kerékpárok az Elit csapatnak
A csapat tagjai pár nappal a bemutató előtt vehették birtokba a 2009-es CUBE kerékpárokat.- új koncepció: 2009-re a gyár teljesen megújította versenykerékpárjainak építését, dizájnját. Erőteljesen elvitték a Cross-Country irányába a fejlesztéseket.
- fejlesztések: Sok apró javítás mellett két-három nagyobb újítással is előrukkolt a gyár. A váz geometriáját meredek, rövidre szabták, a kormányzásban, irányíthatóságban verhetetlen. A hajtómű csapágyazását egyedi módon, a merevség és az egyszerűség jegyében oldották meg. (Gyakorlatilag nem kell bele csavarni csapágyházakat a vázba, mert a ház is a váz része és a csapágyat csak bele kell helyezni a kialakított helyre). Így extrém merev a hajtómű és a váz hátulját is sokkal könnyebb volt merevre alakítani, mivel a tám villák sokkal szélesebbről indulhatnak és sártűrőbb is egyben.
- új dizájn: a 2009-es kerékpárok új festést (kék-fehér) és új hangsúlyosabb feliratozást kaptak.
Új megjelenés:
- ruha: teljesen újra terveztük ruházatunkat is, fekete-fehér a két alapszín, amit kékkel pirossal emelünk ki. Nagyon oda figyelve, hogy a reklám feliratok jól láthatóak legyenek távolról és fényképről egyaránt.
- sisak: ebben az évben új bukósisak márkával versenyzik a csapat, Catlike név már ismert a montisok körében, egy biztos, Olimpiát lehet vele nyerni!(lásd: Absolon)
- cipő: Shimano cipőkkel versenyezik idén csapatunk, legjobbjaink a csúcskategóriás (mikrózható) kivitelt használják.
A csapatot által használt márkák:
CUBE, SHIMANO, PRO, SCHWALBE, CATLIKE, MANITOU, CATEYE
A Csapat szeretne 2009 „legszebb”, legegységesebb és legeredményesebb csapata lenni.
A csapat részt vesz a teljes magyar verseny sorozatban OX.-ben és Maratonon egyaránt.
Emellett tervezünk több nemzetközi versenyen is részt venni az Elit csapattal, ill. legjobb Juniorjainkkal.
A „nagy csapat” kialakítása, igen nagy költséggel jár, de hála támogatóinknak ebben az évben rekord költségvetéssel számolhatunk, amelyet versenyzőink eredményeikkel próbálnak majd „meghálálni”.
Támogatóink:
A Velobike Kft., a CUBE kerékpárok magyarországi képviselőjeA Paul Lange Hungary Kft., a Shimano kerékpár alkatrészek magyarországi képviselője
Csömöri Önkormányzat és a Csömöri Sport Kft.
A DTM Hungary könyvelő iroda.
A POOLCONTROLL Kft.
A Fémszekér Kft.
A Bucsányi Bútor
A Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet
A Bringavilág kerékpár centrum – Hivatalos Cube Forgalmazó